szerző:
ebben a kategóriában: Szaúd-Arábia

Tegnap azzal a szándékkel indultunk el Rijádból, hogy szálláslehetőséget, apartmanokat találjunk. Délben, 47 fokban (árnyékban) startoltunk. Pár percig már tényleg elég jól bírom ezt a hőmérsékletet, nagyon kell figyelni, hogy az ember mindig sok vizet igyon.

400 kilométer távolságot autóztunk, a táj elég változatos, nem igaz, hogy növényzetnek nyoma sincs, olyan összefüggő területet, ahol csak homok lenne, nemigen láttunk, persze volt ilyen is.

Láttam tevéket is, azaz dromedárokat, de lefényképezni sajnos nem tudtam őket, olyan lassan haladtak tova a sivatagban (hozzánk képest:). Megtanultuk kollégánktól, sofőrünktől, egyben vezetőnktől – aki egyébként csádi származású, kanadában élt sokáig, de most családjával Jeddában lakik -, hogy aki naponta 3 pohár tevetejet iszik és reggelente 7 szem helyi datolyát megeszik, az nemcsakhogy elél ezen a koszton akármeddig, hanem még 85 éves korában is boldoggá tudja tenni 4 feleségét. Legalábbis kering ilyen anekdota.

Ha már származás, a társaság vegyes: német, szaúdi, amerikai, jordán, csádi, egyiptomi, szomáli, ír, szíriai és magyar eddig a felhozatal.

Megálltunk enni a sztráda melletti legtisztább étteremben, legalábbis a vezetőnk szerinti legkultúráltabban. Azt kell mondjam, hogy az ingerküszöbeink igencsak különböznek. Dehát mi helyiek volnánk, vagy mi, így nekiláttunk a bárányból, csirkéből és borjúból álló fűszeres, sült és főtt menünek, kovásztalan kenyeret (történetesen pakisztánit) ettünk hozzá. Az egész nagyon ízletes és finom volt. A mellékhelység külön élmény volt: a dolgok arab stílusú intézéséhez itt is speciális hozzáállás (vagyis ülés) szükséges. Megint tanultam valamit…

Autót nem béreltem még, nem tudok a magyar jogosítvánnyal, ki kellett volna otthon váltani a nemzetközit. Így majd a kollégák vagy sofőr visz ide-oda majd, egy darabig.

Kinéztünk 3 lakást, amit majd kiveszünk és be is költözünk legközelebb. Nem olcsó, de legalább kicsi. Ugyanis a nagyobb, szebb lakásokba idegen egyedülálló férfiakat rendszerint nem engednek be. Eképesztő helyeket mutatott az ingatlanügynök, voltak olyan épületek, ahol már a kapualjban visszafordultam volna, de ugye nem lehet megsérteni a portékát kínálót. Nem a legdurvább, de az egyik legmókásabb az étkezőben az asztal helyét nagyjából elfoglaló külön mosdó. Persze ez is relatív, a vendégszobában étkeznek, csupán az én, európai lelki szemeim előtt jelent meg az asztal.

Minden partner közvetlen és kedves, a kézfogás, érintés természetes, gyakran a puszi is elcsattan visszatérő kuncsaftok esetében. Az egyik helyen gyanús kinézetű udvari amforából (legalábbis egy ilyenhez hasonlító fordított agyagedényből) kínáltak kellemesen hűs vízzel. Kiderült aztán, hogy a kancsó a hagyományos hűtőedény, a víz pedig a szerezhető legtisztább, többszörösen átszűrt víz, amit gazdag adományokból és örökségek pénzén állít elő a város magának az állami vezetékes vízből (ami önmagában is drága a sótalanítási eljárás és a többszáz kilométeres szállítás miatt) és teszi nyilvános kutakban ingyen elérhetővé. Egy olyan országban, ahol a víz drágább, mint az olaj.

Az állítólagos szaúdi viszonyokhoz képest egész normális kis város, mindannyian rosszabbra számítottunk. Még hatalmas, modern és tiszta sport-wellness központ is van.

Útközben, Unaiyzah-ban betértünk egy datolyatermelő boltjába és elképedve láttam a kínálat bőségét. Megkóstoltam párat és úgy gondolom, hogy Magyarországon ilyen minőségű, ízletes, omlós datolyával még nem találkoztam. Persze, mondják, a Qassim-tartomálny a világ legjobb datolyájának termőföldje.

És végül a lemenő nap látványa a datolyapálmákkal az előtérben:

Javasolt bejegyzések
3 hozzászólás

Szólj hozzá