In Szaúd-Arábia

Az első hétvégi nap. Pihenhetek. Ennek örömére kirándultam egyet. Már korábban hallottam, hogy a környéken nem csak sík vidék van, hanem hegyek is találhatók. A műholdas térkép tanúsága szerint kb. 60 km-re ilyen képződményekkel találkozhatok. Megyek, megnézem.

Az ország domborzata változatos, mondják, és valóban, csak ez eddig általam megtett aránylag rövid (400 km) utakon is nagyon különböző tájegységek követik egymást.

Érdemes néha megállni pihenni egy ilyen állomáson, ami legfeljebb annyiban tér el európai társaitól, hogy itt mecset is található, ahol az utazóközönség spirituális igényét is kielégítheti.

Beljebb haladva a vidékbe már más látvány fogad. Elhagyatott épületek, rég nem működő benzinkutak sora szegélyezi az utat.

A láthatáron feltűntek már a hegyek körvonalai; a képen a modern világ elmaradhatatlan kelléke – egy a sok mobil-átjátszó közül.

A szaúdi (kő-)sivatag egy része, ami akár egy marsi részlet is lehetne.

A környéken a sivatag nem az  a klasszikus homokdűnés, hanem inkább apró cserjékkel benőtt sík vidék.

Ilyen egy cserje közelről. Pozsgásnak látszik és állítólag nagyon mélyre nyúlnak a gyökerei. Lehet, hogy ő Sivatag Rózsája, én szépnek látom.

Egy falu vidéken. Néhány egyszerű ház, egy apró mecset minarettel.

Megálltam itt is az út szélén, hogy lefényképezzem a közeledő hegyeket. Rögtön lelassított és megállt mellettem a mögöttem haladó autó, a sofőr megnézett magának, majd továbbhajtott. Úgy látszik, ártatlannak tűntem, talán nem az ellenséges törzsből valónak látszottam; csupán málé nyugatinak. Mindenesetre ettől kezdve csak úgy álltam félre, hogy közel s távol ne legyen más jármű; a fotó után pattantam is vissza a kocsiba.

A hegyek közé beérve egy zsákfaluban találtam magam, ahol ezt az egyetlen képet lőttem. Az utca nem volt teljesen néptelen; gyanakvó tekintetek kísértek végig, akár haladtam, akár megálltam vagy megfordultam.

Vigyázz, marha, camel crossing!

Egy kisváros bevezető körforgalma és közösségi séta-dombja.

Nem csak pálmafák vannak a vidéken, hanem valamilyen akáciaféle is.

 

Recommended Posts

Leave a Comment

Start typing and press Enter to search